„Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól,
és a Lélek a pusztába vitte negyven napra, és kísértette az ördög” (Lk. 4; 1-2)

Következik egy újabb Istentől akart időszak, melyet a Szentlélek akar és irányít. Ez Jézus életében sem volt másképpen. Ő is azt tapasztalta a Jordánnál, hogy az Atya kimondja rá „Te vagy az én szeretett Fiam benned telik kedvem” (Lk 3; 22) Nekünk is szükségünk van annak megtapasztalására és átélésére, hogy Jézusban szeretett gyermekei vagyunk a Mennyei Atyának. Különben a kísértéseket (amelyek jönnek maguktól, nem kell keresni őket) büntetésként fogjuk fel és nem a növekedés lehetőségeként. Amikor kezdők voltunk az életben (és a lelki életben is), valójában az szolgálta előhaladásunkat, és a fejlődésünket, ha kihívások vettek körül. Ha ezeket elutasítjuk, akkor (mint a gyermek, akit féltenek, nehogy elessen ezért nem tanul meg járni, ezért egész életében nyomorék lesz) soha nem növekszünk fel lelkileg és Isten nem tud minket használni mások javára. Szerencsére nem kell a magunk erejére támaszkodnunk sem a lélekmentésben, sem a saját küzdelmeinkben. Három fontos szempontot vagy nagyböjti programot látok a fent említett Szentírási szakaszban.

• „Jézus a Szentlélekkel telve visszatért!”

Nagyon fontos a szerzetesi lelkiségben a Szentlélekkel való „eltelés”. Ez az Egyházban minden keresztény örömteli feladata, de egyben Istentől akart küldetése is. Miért? Mert, ha eltelünk Szentlélekkel, ha ő veszi át az életünk felett az irányítást, akkor Isten akarata és irányítása szerint fogunk cselekedni és beteljesítjük azt a küldetést, amire kiválasztott minket. Minden ember okkal és céllal születik. Isten akarja, hogy legyünk és küldetést ad a földi életre, legyen ez nagy vagy kis küldetés. Az ettől való húzódozás a mulasztás hibája, ami az illető életében (vagy másokéban) megakasztja Isten tervét. Tehát nem szerénykedni kell, hanem használni Isten ajándékát, amit persze mindenkinek másképp ad. Az egyik testvérnek a buzdítás ajándékát, a másiknak a kedvességet, a harmadiknak az észrevétlen szolgálatot…. Lehet, hogy a vezetés karizmáját, vagy a háttérszolgálat alázatos végzését bízza rátok , mindenkinek ad valamit.
Tehát, hogy a Szentlélek tudjon használni ezért időt és teret kell adnunk számára.
Arra kérlek titeket, hogy ebben a nagyböjtben minden nap adjatok minőségi időt Istennek. Nem kell sok, fél-egy óra. De ez valóban az övé legyen, hogy találkozzatok vele, hogy meghalljátok a Lélektől, amint Isten kimondja rátok: Te vagy az én szeretett fiam, lányom. Hogy elteljetek Szentlélekkel, a merjétek megtenni a következő lépést, amire Isten hív : „A pusztába viszem őt” (Oz 2; 16)

• „A lélek a pusztába vitte.”

A Pálos lelkiség jól ismeri a puszta lelkiségét, ahol történnek a fontos és mély találkozások Istennel. Izrael nem Egyiptomban, hanem a pusztában találkozik Istennel. Ki kell menniük hozzá a pusztába (Kiv 5;3). A próféták szintén a pusztában, a magányban fogják fel Isten szavát. Az Úrral való találkozásból merítenek erőt és merik az Ő nevében hirdetni a megtérés fontosságát, de a bűnbocsánatot is.  Mint ahogy nagyon fontos a minőségi ima, hogy mi is meghalljuk Isten szavát magunkra és másokra vonatkozóan, amely mindig ilyen szeretettel teljes: „A pusztába viszem őt, hogy a szívére beszéljek, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban.” (Oz 2; 16)
Ugyanúgy fontos a puszta lelkisége. Szándékosan említek lelkiség szót, mert tudom, hogy a világban fizikálisan nehéz megteremteni a magány lehetőségét. A munkahely, a családi kötelességek, aminek meg kell felelni, nem engedik azt, amit mi mindennap gyakorlunk, hogy vannak magányos imáink, amikor jobban meg tudnunk nyílni Isten felé. Ez nekünk egy küldetés, nem lelki Wellness, pont a lelki harcok, kísértések miatt. Jézus előttünk és értünk ment ki a pusztába, mert a Lélek akarta ezt. A ti életetekben is vannak olyan területek, ahol a nagyböjtben tudjátok gyakorolni a puszta lelkiségét. Pl. kevesebb TV nézés, komolyabb összeszedettebb ima, aki teheti lelkigyakorlaton való részvétel.  Tehát, ahogy a Lélek kivitte a Jézust a pusztába, úgy a nagyböjtben minket is kivisz (ha engedjük), hogy egy szükséges dologra tanítson minket.

• „Ott kísértést szenvedett.”

Szintén Pálos lelkiség, a kísértések elleni harc tudatos vállalása abban a meggyőződésben, hogy harcunk nem hiábavaló. Az engesztelés szellemében valahol, valakinek segít. Vagy a személyes lelki növekedésünket, vagy embertársainknak a kegyelem kiesdése formájában. Tudjuk, hogy a Katolikus Egyháznak az a tanítása, hogy cselekedeteinknek (ide tartoznak imáink és áldozataink) kettős érdeme van, az engesztelő és esdő érték. Tehát amit egy keresztény ember megtehet, vagy elmulasztja, az pont az, hogy imái (ha kegyelem állapotában van) akkor nemcsak magának, hanem másoknak is használ, hiszen érdemeket szerez már azzal is, hogy buzgón akar élni Krisztusban és imáit felajánlhatja magért (esdekel, könyörög kegyelemért, közbenjár embertársaiét), vagy engesztel, vagyis jóváteszi, amit nem ő rontott el.

Engesztelő Pálos lelkiség gyakorlása

Amikor az Isten bárányához, Krisztushoz kapcsolódva ”kiegészítem mindazt, ami hiányzik az ő szenvedéséből az Egyház javára” (Kol 1; 24.) Ha tehát Krisztus, kísértést szenvedett az Szentírás tanúsága szerint (Zsid 2; 18. 4;15.) , hiszen a Lélek ezért viszi ki a pusztába, akkor a kísértéseket mi sem kerüljük el, de Jézus példáján és erejében bízva felvehetjük a lelki harcot, és fel is kell vennünk. Lehet, hogy vannak köztetek, akiknek ijesztő, amit írok, de ez a valóság. Ha nem vesszük fel a harcot a kísértések ellen, akkor minket győznek le. Jézus azonban megtanított minket a küzdelemre, amit most nektek is szeretnék átadni. Jézus a kísértést a Szentírás igéjével veri vissza. Nem bocsátkozik párbeszédbe a kísértővel, nem alkudozik, hanem ezt kiáltja neki: „Írva van!” Nem véletlen, hogy a Pálos szerzetesek az Isten igéjén nagyon sokat elmélkednek. Pont azért, hogy vissza tudják verni a kísértéseket, amik különösen a magányban támadnak leginkább. Talán ezért is lehet számotokra is nehéz a személyes imaidők, hiszen a kísértő pont ettől akar eltávolítani titeket. Arra lettetek meghívva a, hogy a magatok körülményei között kapcsolódjatok bele tudatosan abba lelki harcba, ami az Atyák és a Nővérek küldetése. Most a Nagyböjt nagyon alkalmas erre, hogy kikapcsolva a Tv-t és internetet, vegyétek elő a Szentírást, és olvassátok, elmélkedjetek rajta. Hogy amikor majd szükséges lesz meg tudjátok „ragadni a Lélek kardját, vagyis Isten szavát” (Ef 6; 17), és magatokért és másokért is tudjátok mondani: „Istenben remélek, nem félek, halandó mit árthat nekem” Arra vagytok meghívva, hogy folyamatosan fejlődjetek és alakuljatok át Krisztusba. Az Engesztelő családhoz való tartozás nem szép ábránd vagy imádkozgatás, hanem teljes odaadottságot kíván, teljes Istenbe kapaszkodást, és Isten iránti szeretetből másokért való közbenjárás szolgálatát. Kérlek titeket, hogy tudatosan végezzétek az Engesztelő család feltételeit, különösen az engesztelő órát.