„Adj innom” (Jn 4,7) „Szomjazom” (Jn 19,28)
Kedves Testvérem! Te, aki most olvasod ezeket a sorokat, egy pillanatra engedd közel magadhoz ezt a két képet és addig ne olvasd tovább, amíg meg nem álltál egy pillanatra:
„Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál… Jézus megszólította az asszonyt: Adj innom” (Jn 4,5.7)
És a másik ige:
„Jézus a kereszten így szólt: Szomjazom” (Jn 19,28)
A mai kor embere azonban mélységes szomjúságban szenved, és nem veszi észre mivel különböző, „pótforrással” tudja helyettesíteni. A szentírás tanúsága szerint Isten állandóan velünk foglalkozik. (Mint egy szerető Atya, Mint egy jó Testvér – Jézus, és mint egy szerető „Jegyes” – Szentlélek) Meg akar menteni minket. Sok törődése mellett a mi szomjúságunkat akarja oltani. De arra nagyon kevésszer szoktunk gondolni, hogy Istennek is van egy „Szomjúsága”, aminek az oltására az ember lenne hivatott. Nem azért, mert az ember adhatna valamit az Istennek, hanem (mivel szeretetet csak szabadon lehet adni, nem kényszeríthető, ezért Isten sem kényszeríti az embert, hogy viszont szeresse Őt, hanem valamiképpen „hiányzik” neki az ember szeretete, amit a szomjúsággal lehet érzékeltetni.) Azt hiszem ezen a vasárnapon, meg kellene állni ennél a képnél, hogy Jézus vizet kér. Adj innom. Jézus, mint ember valóban elfáradt a vándorlásban: „Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál” (Jn 4,5) De ahogy megjelenik ez az asszony – aki a szokásos mindennapi rutint végezte –, abban a pillanatban ráirányul a figyelme. Jézus valóságos ember lévén szomjazott, de észrevette ennek az asszonynak a szomjúságát. Isten az emberben elültette a szomjúságot a vágyat, a szép, a jó, a boldogság után. És mindenki ezt keresi, akár tudatos akár nem. A három zsarnoki vágy – hatalomvágy, bírvágy és élvezetvágy – mind el akarja hitetni a bűntől sebzett emberrel, hogy ezek megszerzése által, amit ezek az élvezetek jelentenek, megszerzi a kívánt boldogságot, pedig még szomjasabb lesz, és minél mohóbban merít ezekből annál kevésbé keresi azt a vizet, amit Isten akar adni, amitől soha nem lesz többé szomjas.
Ez az asszony, aki odament vizet meríteni, két dolog miatt csodálkozott: hogy egy zsidó vizet kér tőle, és a másik, hogy inni kér őtőle, aki „folyton szomjas” – ezt lelki értelembe értem most. Az első magyarázatát olvassátok el egy bibliai kommentárban Szent János evangélista is csak röviden magyarázza, mert nem ez volt a fontos. A másik már teljesen minket érint. Már említettem, hogy mi folyton azzal vagyunk elfoglalva, hogy szomjasok vagyunk és ezt hogyan elégítsük ki. De Jézus azt kéri: Adj innom. És amikor azon csodálkozunk, hogy: Hogyan? Te Isten létedre tőlem kérsz inni? Akkor azt válaszolja, mint az asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát és hogy ki az, aki azt mondja adj innom, talán te kérted volna és Ő élő vizet adott volna neked”. (Jn 4,10) Szent Ágoston szépen megmagyarázza: Isten ajándéka a Szentlélek. Isten meg akarja adni a Szentlélek ajándékait, mert ezek képesek betölteni azt a szomjúságot amire vágyunk. És csak a Szentlélek által tudjuk azt megadni Istennek, amit vár tőlünk. Vagy valaki képes önerejéből megtenni Isten parancsait? Vagy szeretni önzetlenül a felebarátját? De az biztos, hogy a Szentlélek erejére számíthatunk, ha kérjük.
A másik Isten „szomjúsága”. Ha valaki már átérezte azt, hogy milyen valamit megalkotni és abban gyönyörködni és örülni neki (legyen ez egy jól elvégezett munka), akkor valamit kapizsgál abból, hogy Istennek fontosak vagyunk és „hiányzunk”, ha eltávolodtunk Tőle. Amit pedig a hétköznapokban biztosan meg tudunk tenni, az a minőségi idő, amit Istennek adhatunk. A jelenlétünk, a vágyunk, amikor leülünk Isten elé és imádjuk Őt és beszélni szeretnénk Vele. És minél több, vagy minél minőségibb időt tudunk neki adni (még ha ez csak pár perc), akkor is merít nekünk a forrásból és inni ad nekünk és ezt nem veheti el tőlünk senki. Isten nem valamit akar tőled, hanem téged, hogy megajándékozhasson. Isten lépett az ember felé amikor megtestesült, hogy „megkeresse és megmentse, ami elveszett”.
És a kereszten is azért szólt így „Szomjazom” (nemcsak azért, mert valóban szomjas volt), mert várja az embert, akit megmentett, hogy megajándékozhassa a Szentlélekkel, vagyis ajándékai sokaságával. Neked csak a jelenlétedet, az engedelmességedet és a háládat kívánja. Abban az órában amikor kimondta a kereszten Szomjazom, egészen a mostani percig várja az emberiséget. Téged és engem is. Hogy Szomjúságát oltsuk. Jelenlétünkkel, szeretetünkkel és hálánkkal. Ebben a Nagyböjtben és az idei Nagypénteken amikor hallod Jézustól a liturgiában „Szomjazom” ki tudod majd mondani: Köszönöm Uram, hogy megváltottál?