„Áldott, aki az Úr nevében jön…” (Mt 21,9)
„De hiszen éppen ezért az óráért jöttem” (Jn 12,27)
Nagyon érdekes az emberi természet. Amikor van egy lehetőség arra, hogy ünnepeljenek és elismerjenek minket akkor – ritka kivétellel – de azért örülünk neki – ellenben, ha azzal kell szembenéznünk, hogy ez most nehéz, és esetleg számunkra hátrányos lesz, akkor azt igyekszünk elkerülni. Lelkesít minket, hogy Jézust úgy látjuk, mint aki dicsőségesen bevonul Jeruzsálembe és örülünk a tanítványokkal együtt, De tudjuk, hogy az evangélium már a Passióról, Jézus szenvedéséről fog szólni, azzal már nem tudunk mit kezdeni. Lehet, hogy olvassuk Szent János evangéliumában: „De hiszen éppen ezért az óráért jöttem” (Jn 12,27), mégis szívesebben zengjük a szívünkben: „Áldott, aki az Úr nevében jön.” (Mt 21,9)
De ebben semmi ellentmondás nincs. Ez a földi élet – a maga sebzettségeivel, amit Jézus, az Isten Fia megmenteni, meggyógyítani és helyreállítani jött –, nem pedig megszüntetni teljesen a nehézségeket. Igen szükségünk van annak megtapasztalására, hogy örülhetünk. Hogy megerősödjünk azoknak a megpróbáltatásoknak az elviselésére, amiket hoz magával az élet. Ha azt mondjuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk és követni szeretnénk Jézust akkor ezen a Nagyhéten jól figyeljünk oda, mit tesz és mond. Az evangélium üzenete ma is szól hozzánk és bátorít minket. Jézus mindent szeretetből és tudatosan vállalt értünk. „Krisztus értünk szenvedett, nekünk példát hagyva, hogy az Ő nyomdokait kövessétek. Amikor szenvedett nem fenyegetőzött.” – írja Szent Péter levelében évekkel később. (1Pét 2,23) Az Atya azért küldte, hogy helyrehozza, amit nem Ő rontott el, hogy az Istennel való kapcsolatot, újra élővé tegye, hogy a Megváltás művét beteljesítse és az embert úja Isten felé fordítsa. Egyetlen akadálya van, az, hogy az akit megváltani jött az ember, elfogadja ezt vagy nem. És amikor látjuk a Passióban, hogy voltak, akik el és befogadták az új szövetséget, és olyanok is akik nem, úgy ma is vannak, akik ezt elutasítják. Isten maga alkotta szabadnak az embert, és arra teremtette, hogy szabadon válasszon. Nem azért maradt meg a szenvedés, mert a megváltás nem volt teljes, hanem mert az ember nem akarja befogadni, amit Isten, mint szabadulás lehetőségét adna neki (tartsd meg a parancsokat). A bűn által megsebzett és megvakított ember a rosszat tudja választani és ennek következménye van. Jézus az Isten Fia, aki maga is Isten, mégis azért vállalja a szenvedést, mert bízik az emberben, hogy egy napon felismeri, hogy ki az akiben igazán megbízhat. De addig megmarad a szenvedés, mert a bűnnek következménye van. Az Isten alkotta rend megsértésének következményei vannak (a gyűlölködésnek, a haragnak, a háborúknak…) . Jézus azonban nemcsak a megváltást hozta el, hanem értelmet és erőt adott a kikerülhetetlen szenvedéseknek. Vagyis ezt mondta a tanítványainak: „A Világban üldözést szenvedtek, de bízzatok én legyőztem a világot”. Szenvedni fogtok, de: „Én Veletek vagyok a világ végéig”. Azóta is bár van szenvedés, de aki Jézust választja, aki az egyház tagjaként akar élni, azzal Jézus vele marad és erőt ad neki, és értelmessé teszi, amit el kell, hogy viseljen. Ha ezt megértenék a keresztények, hogy szenvedésükben Jézus velük van, akkor nem keserednének el a saját szenvedésük és megpróbáltatásuk láttán, mert Jézus velünk van erőt ad és értelmes, amit egyébként is el kell viselnünk. Akkor minden megpróbáltatásban fel tudjuk fedezni, hogy „Áldott, aki az Úr nevében jön”, mert Jézus a kikerülhetetlen szenvedésből is jót tud kihozni, és a saját szenvedésünket Jézusnak adva rádöbbenhetünk, hogy minket is meghív, hogy ajánljuk fel, ami ér minket, hogy a megváltás műve eljuthasson kegyelmi szinten minden emberhez. A keresztény, a pap, a szerzetes arra van meghívva, hogy mint Jézus Éppen ezért az óráért jön. Jézushoz való hasonulás nem merül ki abban, hogy csak a jót fogadjuk el, hanem a nehézséget. Mindent meg kell tenni, hogy a szenvedést elhárítsuk, de ha nincs rá mód, akkor ajánljuk fel mások megtéréséért.
Ez lenne egy egyszerű keresztény dolga. Akkor azt gondolom, hogy egy engesztelő szerzetes és engesztelő családtag dolga még inkább ennek örömmel és szeretettel való elfogadása. Nem érezhető öröm, hanem természetfeletti öröm. Engesztelőként, meg vagy hívva, hogy ebben tudatosan részt vegyél. Semmit nem kell extrán csinálnod, csak fogadd el zúgolódás nélkül, amit éppen most átélsz.
Az engesztelés magasabb foka amikor már önkétes böjtöt, virrasztást, hallgatást, kötelességek teljesítse… és egyéb dolgokat vállasz, hogy próbálod magadra venni, amit nem te rontottál el. De ha a saját kereszted ellen zúgolódsz akkor az előbbi felajánlásaid nem sokat érnek. Fogadd el amit jelenleg átélsz, mint nehézséget és ajánld fel. Jézus Szívében, Mária Szívébe. És ők tudják, hogy hogyan fordítsák az emberek megsegítésére és lelki előmenetelükre.
Nagybjöjt I. vasárnapi elmélkedés
Nagyböjt II. vasárnapi elmélkedés
Nagyböjt III. vasárnapi elmélkedés