Táborhegy (Mt.17,1-8.)
Számunkra ez a szemlélődő, engesztelő szerzetesi élet képe Jézus Színeváltozása. Az Ő arcának szemlélése. Jézus Arcának szemlélése, nemcsak a kijelölt imaidőkre vonatkozik, hanem az egész életünk egy Isten felé fordulás. Az Ő Arcának keresése. Amely a Színeváltozás hegyén ragyogott, mint a nap.
Jézus kiválasztott 12 apostolt az Ő szorosabb követésére, az evangélium hirdetésére, ördögűzésre, gyógyításra, de főleg, hogy Vele legyenek. Közülük hármat felvitt a Tábor hegyére, a csend, a magány hegyére, ahol Istenségéből is megmutatott valamit – amennyiben ez ember ezt fel tudja fogni. (Érdekes, hogy a kísértés hegyén is csend és a magány van, de ott egyedül van Jézus, a Tábor hegyére már három tanítványt visz fel magával, a Golgota „hegyére” már nemcsak a tanítványok kis csoportja van jelen, hanem Izrael népe és ellenségei is jelen vannak.)
Lukácsnál a két Ószövetségi Prófétával szenvedéséről beszélget, amelynek Jeruzsálemben kell bekövetkeznie. Majd a hegyről lejövet beszél a halálból való feltámadásról is. Jézus gyönyörűnek mutatja annak az egészen szorosan magával választott életnek a szépségét, melyet bevon az Ő engesztelő áldozatába is társként. Jézus itt még csak rámutat bekövetkeztére, de majd a Getszemáni kertben ez a három apostol már meg is fogja látni mély megrendüléssel annak nyitányát, amikor Jézus ebben a kertben elkezdi a megváltás művét teljesíteni azzal, hogy elfogadja szenvedését az emberiségért.
Jézus a 12 apostolból csak hármat hív meg erre, így a szerzeteseknek is kisebb része kap meghívást a szemlélődő, engesztelő életre. A többség az emberek közt közvetlenül az emberekért dolgozik – tanít, ápol, nevel, gyógyít… – mi a csendben Jézust követve, az ima, áldozatok, csendes munkák révén dolgozunk, küzdünk embertársaink lelki üdvösségéért. A Nővérek egyénileg is és közösségileg is együtt az Úr Jézust szemlélve az Ő Arcát, lemondva az eredmény megtapasztalásáról. (Mária Benedikta nővér)