Olyan szép amit a Nicea-konstantinápolyi hitvallás megfogalmaz a Szentlélekről „Urunk és Éltetőnk”. Az Egyház kezdettől fogva hirdeti a Szentlélekbe vetett hitét. A Szentlélek az, aki éltet.
Szükség van arra, hogy ezt újra és újra tudatosítsuk, és főleg, hogy együttműködjünk Urunkkal és Éltetőnkkel. De nem elég hogy tanuljuk a hitigazságokat, hanem az életünket keményen és következetesen hozzá kell igazítanunk. Így ahhoz a hitigazsághoz is, hogy Isten Lelke bennünk lakik. Különösen a Pünkösd előtti időszakban, amikor közösségünk is három napot szán arra, hogy erre jobban rátekintsünk, hogy a Szentlélek segítségébe vetett bizalmunk és hitünk újra felébredjen erősebben. Miért van erre szükség akár szerzetesként is? Mert Isten úgy döntött, hogy az Ő szeretet tervét a Szentlélek által akarja folytatni és beteljesíteni. A Szentlélek nemcsak Isten, mint az Atya és a Fiú, hanem ÉLTETŐ. És Isten azt akarja, Jézus akarta, hogy” ÉLETÜNK LEGYEN, ÉS EZ BŐSÉGBEN LEGYEN. „ (Jn.10.10)
Ezekben a napokban több témát fogunk említeni, ami a Szentlélekkel kapcsolatos. Egyrészt Szent II. János Pál pápának a Dominum et Vivificantem enciklikáját hívjuk segítségül, másrészt Barsi Balázs atyának a Szentlélekről szóló könyvéből merítünk. (Teremtő Lélek)
„Ki mondhatja magát igazán Szentlelkesnek?” ( Barsi atya) Annak a szerzetesnek, akit átjárt a Lélek és ebből kiindulva cselekszik?
„Nem az, aki nekiáll, nagy dérrel, dúrral, hogy majd ő megújítja az egyházat, a közösséget, hanem aki a Szentlelket utánozva háttérbe húzódik, észrevétlenné válik, mégis mindenütt ott van és mindenről gondoskodik, mint az édesanya teszi.” ( Barsi) A Szentlélek Isten alázata. Ezért is nagyon szép, hogy Mária, akire a kereszt alatt Jézus rábízta háttérben marad és imádkozva kíséri az egyház működését. Jelen van az egyház születésénél és később is (bár nem a maga akaratából) , de mint Isten engedelmes szolgálóleánya teljesíti azóta is maradék nélkül az Atya akaratát. Istennek gyermekeket nevel a Fiúban a Szentlélek által.
„Az Egyház kezdettől fogva hirdeti a Szentlélekbe vetett hitét. A Szentlélek az, aki éltet. Amikor elérkezett az óra, hogy Krisztus elhagyja a világot, apostolainak „más vigasztalót” ígért.
Jézus az Igazság Lelkét „Paraclitus”-nak nevezte, ami annyit jelent, mint „vigasztaló”, „közbenjáró”, vagy „ügyvéd”. Nevezte „másik Vigasztaló”-nak is, mert az első vigasztaló maga Jézus, Ő hozta és hirdette elsőként az evangélium örömhírét. A Szentlélek őutána és őáltala jött,”(DV 3.)
„Az említett szavakhoz Jézus még hozzátette: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”.(DV.4. Jn. 14.26.)Ezzel biztosítja, hogy a másik Vigasztaló segít, hogy Krisztus tanítását megértsék, megőrizzék és a változó kor és körülmények között is hirdetni és élni tudják.” És ezt a segítséget nemcsak az apostoloknak adta meg, hanem nekünk is, hogy a jelenben megértsük Isten ránk vonatkozó akaratát. Ami nem elrugaszkodott a jelenlegi életünktől (tehát nem egészen másra hív) hanem azt, amire hívott, mint Pálos szerzetesnőt azt tudjuk egyre teljesebben és odaadottabban élnünk.„Kétségkívül, a Szentlélek már működött a világban, mielőtt Krisztus megdicsőült. Pünkösd napján azonban kiáradt a tanítványokra, hogy mindörökre velük is maradjon.” (DV.25)
A Szentléleknek a működése már az Ószövetségben is megmutatkozik, de nyilvánvaló hogy Jézus az Újszövetségben nyilatkozatja ki Őt teljesen. Erre azért jó ránézni szerzetesként, mert valamiképpen létünk alapjait érintjük.
„Az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élő lénnyé.” Ter.2.7. Tehát az ember Isten belső életéből részesül, de még nem ismerete a Lelket mégis kapott belőle. Mert azért teremtette Isten az embert a saját képre és hasonlatosságára hogy egykor felvehesse örök benső isteni életébe. „( Barsi)
„Ádám és Éva a bűn elkövetése előtt, míg nem evett a tiltott gyümölcsből nem a maga szemével nézte magát, hanem Isten szemével. Az ember a Szentlélektől megvilágosított szemmel tekintett önmagára ,sohasem különálló és független létezőként .Mindig Isten szeretetében látta önmagát .A bűn elkövetése után viszont megnyílt a szeme és elveszítette ezt a tekintetett. A gonosz arra vette rá, hogy Isten szeretete nélkül nézzen magára, és kételkedni kezdett. Pedig Isten akarja a létezésemet. Jézus arról akarja meggyőzni az embert ( amelyről Ő maga mélységesen meg van győződve) ,hogy a létezés legmélyén egy végtelen jóindulat van akkor is ha a tapasztalataink más mutatnak pillanatnyilag.”( Barsi)
Az Ószövetségben a Lélek tevékenysége kevésbé volt látható és felfogható és nem volt róla kinyilatkoztatás sem. Mégis egyes próféták, mint Izajás és Ezekiel már említik és beszélnek róla a Felkent messiással kapcsolatban. Izajás 11. fejezetében (1-4) arról szól, hogy az Úr Lelke fog nyugodni a Messiáson. Ez a szöveg jelentős az Ószövetségnek a „Lélekről” szóló egész tanítását tekintve, mert mintegy híd a régi szentírási „Lélek” fogalom – amelyet „karizmatikus lehelet”-nek értelmeztek – és a „Lélek” között, aki személy és ajándék a személy számára.
Azután Jézus majd maga idézi Izajásnak 64.1-2 verseit:” Az Úr lelke van rajtam. Mert Ő kent föl engem”Lk.4,18.- amikor a Názáreti zsinagógában beszél.
A következő: Iz. 42,1”Szolgám, akit támogatok Ráadtam Lelkemet…”A próféta a Messiást úgy ábrázolja, mint aki a Szentlélek erejében jön, aki magában hordja ennek a Léleknek a teljességét mások részére is. Azután még közelebbi kapcsolatot tárnak elénk a próféták. Azt hogy Isten Lelke bennünk (van) lesz.” Lelkemet adom belétek.”( Ez.37,14) Új szívet adok nektek és új Lelket adok belétek” ( Ez. 36,26)
Azután az történt, amit a próféták megjövendöltek: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya!” Gal.4,4-6 Az idők teljességében az Isten meghatározott egy pillanatot, amelyben a Szentlélek megalkotta Krisztus emberi természetét a názáreti Mária szűzi méhében. Meghatározta a percet, amelyben az örökkévalóság belépett az időbe, és ezzel az idő is megváltódott: véglegesen az „üdvösség ideje” lett.
A Jornád partján Keresztelő János Krisztust, a Messiást nemcsak úgy hirdette, mint aki a Szentlélekben „jön”, hanem úgy, mint aki hozza a Szentlelket. A saját szeme láttára teljesedett be a prófécia a Szentlélek leszállt a Messiásra a Megváltóra, aki arra lesz hivatott, hogy elvegye a világ bűneit. És ez a tanúságtétel, amit az Atya kinyilatkoztatott egy még mélyebb valóságot tárt fel. Azt, hogy a Messiás az Atya szeretet Fia.” Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” Lk. 3,22
Jézus egész életében a Lélekben és a Lélek szerint cselekszik. Akár akkor, amikor a Lélek a pusztába vezeti Őt, hogy megküzdjön a kísértővel, vagy amikor betegeket gyógyít, vagy amikor elküldi tanítványait és ezeknek a visszatértekor felujjong a Szentlélekben. : „Mindent átadott nékem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Lk.10,21.( Dv.20.)
Ha valaki utolsónak szól a szeretteihez, akkor a lényeget mondja. És Jézus az utolsó vacsorán végig a Szentlélekről beszél: A Lélek mindörökké veletek marad, mert bennetek marad. Miért kételkedünk ebben folyamatosan és következetesen? Miért sértjük meg a Lelket alábecsülve szeretetét és hatalmát? Persze nem azért kapjuk a Lélek ajándékait, hogy kedvünk szerint szórakoztasson. Akkor adatik, meg amikor használnunk kell. Ezért vágyakoznunk kell a Szentlélek után és hívnunk kell Őt. „Mennyivel inkább adja a Szentlelket a Mennyei Atyám azoknak, akik kérik tőle.” „Mert a Szentlélek az Atyától származik és az Atya küldte Őt. Először úgy küldte a Szentlelket, mint az emberré lett Fiúnak szóló ajándékot, hogy a messiási ígéreteket teljesítse. Krisztusnak, a Fiúnak az „elmenetele” után – János írása szerint – közvetlenül „jött”; ez az ő új küldetése – hogy befejezze a Fiú művét. Így Ő lesz az, ki az üdvtörténet új korszakát teljessé teszi.”(Dv.22.) „Az Atyával és a Fiúval istenségében egylényegű, a Szentlélek egyúttal maga is szeretet és ajándék (teremtetlen ajándék), amelyből, mint élő forrásból, bőven árad a teremtmények számára minden ajándék (teremtett ajándék): a létezés ajándéka, amelyet minden teremtmény megkapott a teremtés által; a kegyelem ajándéka, amelyet az emberek kaptak az üdvrend által.”(DV. )
Tehát Isten nemcsak Vigasztalóként, Tanítóként (az igazság tanítója, aki eszünkbe juttat mindent, amit Jézus mondott) ,hanem ajándékként is érkezik, aki által Isten (lelki)életünk gyarapítására segít,hogy elérjük és elfogadjuk azokat a kegyelmeket, amiket nekünk szánt. Isten nem adja szűkösen a Lelket. Ezért mielőtt ránéznénk, a hét ajándékra előbb egy picit érintenünk kell egy másik igazságot, amit szintén a Szentlélek hozott nekünk.” A Szentlélek, aki a Fiútól átvette a megváltás művét a világban, átvette azt a feladatot is, hogy „győzze meg a bűnről” – gyógyítás céljából.” (DV.28.)
Ha nem derül fény egy betegségre, akkor az egész szervezet kárát vallja. Így van ez lelki értelemben is. Ezért van az, hogy a Szentléleknek a küldetése, hogy meggyőzi a világot a bűnről. Erről és a Szentlélek ajándékáról lesz a következő elmélkedésben.
Befejezésül egy Pálos vonás. B. Özsébet nagyon sokszor ábrázolják azzal a képpel, amit mint egyetlen látomásként tulajdonítanak neki. A feje fölött lángnyelvek jelentek meg neki és a keresztje felett egy lángba olvadtak össze. Bár tudom, nem erre vonatkozik, de szeretem ezt úgy is érteni, hogy B. Özséb is eltelt a Szentlélekkel, és imádságra kitárt karjai azóta is könyörögnek értünk és hazánkért, hogy befogadhassuk a Lélek ajándékait.
