Minden évben 1997 óta kiemelten ezen a napon Krisztusra szegezett tekintettel, az Ő indítására ráirányítja figyelmünket saját szerzetesi identitásunkra. Jézus arra hív minket, hogy keressük az értelmét és a szépséget a szerzetesi meghívásunknak és hivatásunknak. Egy kicsit hasonló ez ahhoz, hogy valaki azt ünnepli, hogy mikor volt a házassági évfordulója. Erre a havi rekollekciós napon is rátekintünk, mert ez a fajta rátekintés mindig lehetőség a megújulásra. Azonban a Szentatya fontosnak tartotta, hogy az évben legyen egy nap, amikor erre mélyebben ránézünk és Ünnepeljük a minket meghívó Istent. Aki meghívott minket, hogy mélyebben megossza velünk az életét. Hogy feltárja a szívének vágyát, amely arra irányul, hogy velünk és rajtunk keresztül misztikus módon minden emberhez eljusson. De nem egy eszköznek tekint minket, mint ahogy első apostolait sem annak nézte.
Mit látnak kívülről, azok akik, nem ezt az életformát kapták? Mi az a név, ami most röviden összefoglalná a mi számunkra és az ő számukra is a küldetésünk egy szeletét. (mert sokkal több az, amit nem lehet kimondani, hiszen hogyan lehet egy kapcsolat mélységét szavakban kifejezni? Pláne, ha a Felséges Istenről van szó)
Hivatásos Istenkeresők
A szerzetes az aki Istent keresi: Szent Benedek azt írja a regulája elején ,hogy a felvételt kérő jelöltről nézzék meg, vizsgálják meg ,hogy valóban Istent keresi –e az aki kéri a felvételét a Rendbe. Ha megmaradnánk a szó szerinti fogalomnál nagyon egyoldalú lenne. Mert a szerzetes nemcsak az, aki keresi az Istent, hanem az, aki válaszolt az Isten keresésére. Mivel Isten előbb szeretet minket- mondja Szent János a levelében. Mert a meghíváshoz szükség van egy Meghívóra. Senki nem indul el, ha nem hívják. De ezt a hívó szót (mivel személyesen nekünk szól) más nem hallotta meg csak mi. Más csak azt vette észre, hogy minden gondolatunk és értékrendünk és életformánk Isten keresésére irányult. Hogy számunkra nem volt fontos, amit a világ értéknek tart. Azzal hogy elfogadjuk a hivatást kicsit hasonlókká váltunk egy vadászkutyához, aki nem nyugszik, amíg a nyulat meg nem fogja. ( Legalábbis ezt a hasonlatot hozta egy szerzetes, szerintem ismerős gondolat). Mint a vadászkutya, aki szagot fogott nem nyugszik, míg a zsákmányt meg nem fogja így a szerzetes is hasonló módon, újra és újra nekilendül és megújul Isten keresésében, mivel az egész élete csak így nyer értelemet. Tudjuk, hogy Isten előttünk jár folyamatosan és hol elrejtőzik, hol megmutat, valamit magából. Ösztönöz minket, hogy ez a keresés soha ne lankadjon. Még a kísértések megrázkódtatása (amiből Isten ki tudja hozni ezt a pozitívumot) is ezt a cél szolgálja, hogy felrázzon minket, hogy az Isten keresésével fel ne hagyjunk. Mivel a szerzetes is ember, ellankad a figyelme és a kedve, és felhagy az Isten keresésével.
De itt nem szabad megállni. Ha úgy érzed, hogy valamiért most nem tudsz hálás lenni a meghívásodért, akkor gondolj arra, hogy Isten most is keres téged, mégpedig úgy felébreszti benned a vágyat, hogy keresd Őt.
A másik, amire rá csodálkoztam ennek az ünnepnek a kapcsán a szerzetesi életnek a minisztérium oldala, láthatatlan része.
Mert a világi emberek csak úgy tekintenek ránk, hogy ezt beteget ápol, a másik tanít, vagy legalább egyházi ruhát készít. Vagyis a hasznosság oldaláról. Mivel minket a meghívó Isten megérintett, nem csak a fizikai hasznosságot látjuk, hanem a lelkit is. Isten végtelen irgalma felhasználja egész valónkat, hogy a többiekre is kiáradhasson az embereket megmentő szeretete. Hivatásunk-meghívottságunk mindig misztérium. ( Miért pont én?) Isten pontosan tudja miért hívott meg, még ha te folyamatosan arról akarod meggyőzni Őt –(különösen egy krízis alatt), — hogy te nem tudod, nem akarod, mást csinálnál.
Azonban Isten azért hívott meg, mert szeret téged. Mert elég elszántságot és bátorságot talált benned. Isten szeretetet talált benned, hogy viszonozd az Ő szeretetét. Nem a fizikai, de még a lelki hasznosság miatt sem hívott meg. A szerzetes az aki keresi Istent és aki elfogadja azt is ,hogy Isten megtalálja őt. Akiben lenyugszik minden más vágy, az Isten keresésen kívül. Mert ezt a vágyat soha nem szabad feladnia. Nem akkor jut el a lelki boldogságban és nyugalomba, amikor szenvedélyei nem kínozzák őt, amikor nem arra gondol már, hogy meg kell változtatnia a nővéreket, vagy a körülményeket, vagy a helyet ahol van. Hanem, ha rájön, hogy sok év után önmagának kell megváltoznia. Hogy minden azért van a szerzetesi életben, hogy Isten legyen az első. A napi rend, a szabály, a nővért társak által küldött próbák, a munka, a kísértések mind azt a célt szolgálják, hogy a szerzetes a megtisztuljon, és Isten szeretetére válaszoljon. Hogy kitáguljon a szíve és mindent és mindenkit folyton és állandóan Isten Irgalmas Szíve elé tárjon. Hogy minden ember üdvözölhessen. Remélem, nem jut eszedbe megint az, hogy erre képtelen vagy.
De ha igen akkor három ige maradt a végére:
Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. „ Mk. 10,27
Szűz Máriának mondta az angyal: „Mert Istennek semmi sem lehetetlen.” Lk.1. 38.
És Sárának és Ábrahámnak, amikor az angyal által azt közölte velük, hogy gyermekük fog születni.: „ Van, ami az Úrnak lehetetlen ?” Ter.18,14