- zsoltár 14.
„Amit fogadtam az Úrnak,
megadom egész népének színe előtt.”
30 éves fogadalmi évfordulót ünnepelt a Pálos Nővérek közösségének két nővére, Oltáriszentségről nevezett Mária Benedikta és Jézus Öt Szent Sebéről nevezett Mária Euzébia nővér Erdőkürtön a Magyarok Nagyasszonya Monostorban. A szertartást P. Puskás Antal, a Pálos Rend tartományfőnöke tartotta P. Borsos József emeritus tartományfőnök atyával, aki a Pálos Nővérek közösségét a közösség alapítása óta kísérte és támogatta.
A Magyar Pálos Rendalapító szentjeként Esztergomi B. Özsébet tartja, akinek a liturgikus ünnepe a Rendben és a Magyar Egyházban január 20-án van.
A két jubiláns nővérünk 30 évvel ezelőtt tette le egyszerű fogadalmait, 1992. január 20-án. A három evangéliumi tanács (tisztaság, szegénység, engedelmesség) mellé még egy negyedik fogadalmat is tesznek a nővérek az engesztelésre. Egész életüket odaadják az Úrnak, hogy Istent megdicsőítsék és a magyar emberekért közbenjárjanak. Ez a közbenjárás és tanúságtétel nem zajos, hangos, feltűnést keltő, hanem csendes. A rejtekben a nővérek imában hordozzák egész hazánkat, lehetőleg minél több kegyelmet és erőt kérve mindenkinek.
„Amit fogadtam az Úrnak” (115. zsoltár 14.)– imádkozza a zsoltáros. Két alapító nővérünk szívvel, lélekkel teljesítette ezeket a sorokat és nekünk, fiataloknak példát adnak egész életükkel, hogy amit fogadtunk az Isten megdicsőítése és viszontszeretése mellett, magyar hazánknak és a benne élő embereknek is szükséges. „Amit fogadtam az Úrnak, megadom egész népének színe előtt.” Az Úr meghívta őket 30 évvel ezelőtt, hogy „Vele legyenek” (Mk 3, 13) és fogadalmaikkal kegyelmet kiesdve közbenjárjanak magyar hazánkért.
A szentmise végén körmenetben kivonultak a kertbe, ahol a nemrégen felállított Remete Szent Pál szobrot áldotta meg Antal atya. A szobrot Tóth Dávid Verőcei szobrászművész készítette. Nagy szaktudása mellett elmélkedve, átimádkozva faragta. Gondosan előkészült, mielőtt hozzákezdett volna. Nem csak információk beszerzésével, hanem sokkal inkább figyelve a Szentlélek indítására, Lélekkel faragta ezt a művészi szobrot. A szobor Remete Szent Pált állva ábrázolja, égre emelt tekintettel, vállán a holló ül, aki a legendája szerint kenyeret vitt a számára minden nap. Szent Pál lábánál egy oroszlán fekszik.
József atya a szobor megáldása után áldást adott a Remete Szt. Pál ereklyével a nővérekre.
A nővérek közössége a két jubiláns nővérrel együtt este egy rövid szertartás kíséretében együtt újították meg a fogadalmaikat és adtak hálát az Úrnak, a 115. zsoltár szavait énekelve
„Mit adhatnék én az Úrnak
a sok jóért, amit nekem juttatott…
…Amit fogadtam az Úrnak,
megadom egész népének színe előtt.
Az Úr házának udvarán…” 115. zsoltár 14.
Szűz Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Mária Teréz nővér