„Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön…”

Minden évben szeretettel és örömmel várjuk az Adventi időszakot. Készítjük a szívünket Jézus születésére és valljuk meg őszintén, a sok gond és lelki küzdelemben elfáradt szívünk sebeit  szeretnénk megnyugtatni. Szeretnénk újra gondtalanul, fellégezni és megszabadulni a megoldatlanságainktól, a belső kuszaságunktól, a gyötrő belső szenvedésektől. Szeretnénk egy ártatlan kisbabát, a Kis Jézust szemlélni és elfelejteni mindent, ami nyomaszt. Ez jogos igény.

Nem olyan dolog, amit nem kérhetnénk magunk és mások számára is. Az Úr Jézus azért jött és jön folyamatosan, hogy kapcsolatba lépjen velünk, hogy találkozzunk Vele.

De milyen érdekes, hogy az Advent eleje nem a gyermekségtörténettel kezdődik, hanem a történelem végével. És akármelyik liturgikus év (A-B-C) evangéliumát nézem mindegyik egy találkozásra hívja fel a figyelmet. Jézus az Isten szeretet Fia újra eljön. Dicsőségesen visszatér. És erre a találkozásra mindig készülni kell. Várakozni kell, virrasztani kell, imádkozni kell. Különösen azért is, mert nem tudjuk mikor jön.

Csak az a kérdés, hogy számunkra ez a találkozás mit jelent? Azt jelenti, ami embertársainknak egy részét máris jellemzi? „Az emberek megdermednek a rémülettől annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek.” (Lk 21,26) Vagy azt jelent? „Meglátjátok az Emberfiát, amint eljön…, emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltásotok.” (Lk 21, 27-28)

A történelem egyszer le fog zárulni, mert Isten így akarta. De ennek a lezárásnak a célja az lesz, hogy Isten véget vet a szenvedésnek és a bűnnek, és a megváltást, s megszabadulást teljesen és véglegesen kiterjeszti. Ehhez valóban mindennek össze kell omolnia, de ezek végén Isten áll, aki minden lesz mindenben. Tehát találkozni fogunk Istennel színről-színre és az általa alkotott új világban mindig Vele leszünk.

Az Egyház minden évben Advent elején különösen is felhívja a figyelmünket, hogy ez a találkozás bármikor itt lehet. Ezért olvassa fel nyomatékosan Jézus szavait, amiben figyelmeztet minket erre a találkozásra, és arra ami ezt megnehezíti. Hiszen ha váratlanul ér minket egy találkozás nem tudunk örülni, különösen akkor nem, ha előzőleg a szívünk elnehezedett.

Talán a szerzeteseknél és a buzgó világi híveknél  a tobzódás és a részegség nem fordul elő, de az élet gondjai eléggé le tud húzni minket. Így ebben az Adventben nem árt, ha megvizsgáljuk magunkat, hogy az élet gondja mennyire tették aggódóvá a szívünket. Hogy erre figyelünk, vagy tudunk örülni Jézus eljövetelének? Hogy azon görcsölünk, hogy mi lesz a földi gondjainktól vagy hogy mikor szabadulunk már meg a lelki gyötrődéseinktől?

A szenvedéseinket sokszor tökéletlenségként fogjuk fel. Olyan dolognak, aminek nem lenne szabad megtörténnie. Valahogy azt gondoljuk – tévesen –, hogyha szenvedünk akkor biztos valamit nem csináltunk jól, tehát nem felelünk meg Istennek, hiszen önként és dalolva kellene hordoznunk a kereszteket, mint a szentek tették. Azonban ez nem így van a valóságban. Mert az igaz, hogy a szentek nagylelkűben vitték a keresztjeiket és nem panaszkodtak, de teljesen máshogy közelítették meg az egészet. Ugyanis ők mindent az Úrral találkozásként fogtak fel, aki szereti őket. Őt tették az első helyre és mindent rábíztak. Ha mégis nehézzé vagy bizonytalanná vált az életük, akkor is bizalommal tekintettek Isten felé, aki nem hagyja el a benne bízókat. Nem kételkedtek abban, hogy Isten szereti őket és csak azt veszi el tőlük, ami egyébként sem szolgálja az üdvösségüket.

Azért szorongunk és nehezedik el a szívünk az élet gondjai között, mert ragaszkodunk a saját tárgyainkhoz, személyekhez, elképzeléseinkhez. Pedig ezek a ragaszkodások megkötöznek minket és nem engedik azt sem, hogy örüljünk a kis Jézus születésének és a dicsőséges Jézus második eljövetelének. De a középső adventet, Jézusnak a jelenben való állandó érkezésének sem tudunk felhőtlenül örülni, mert mindig valami nyugtalanít minket.
Igazából nehéz ebből a lelki hozzáállásból kimászni. De Jézus nem adja fel. Minden Advent elején biztat arra, hogy „emeljétek fel fejeteket, mert közel van a ti megváltásotok.” Mintha ezt mondaná: Nézzetek újra és újra Rám. Ne arra nézzetek, hogy mi az, ami nincs és hiányzik (nincs elég pénz, nincs belső béke, nem haladunk a lelki életben…), hanem Rám.

Jézus olyan mértékben képes átalakítani minket, amennyire rábízzuk magunkat. Minden eredménytől és nyugtalanságtól függetlenül engedjük, hogy segítsen rajtunk.

Ebben az Adventben újra és újra adjuk át Neki mindazt, amit szorongatunk és mindazt, amitől félünk. Figyelmünkkel kövessük megváltónkat.

Elmélkedjünk a nap evangéliumi szakaszain és vegyük észre, hogy Jézus minden körülményben, imában, eseményben találkozni akar velünk.

Legyen ez az Advent most a Vele való találkozás ünnepe és Ő megadja majd, hogy az aggódás helyett a találkozás valóban örömteli legyen.