„Te vagy –e az, vagy mást várjunk?” Mt.11, 3.
Öröm vasárnapja van. És az öröm abból fakad, hogy az, akit várunk már közeledik.
Izajás próféta azt írja. „Örüljön a puszta és a kiaszott vidék. Ujjongjon a sivatag.” És mi az oka az örömnek? „Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” (Iz. 35) És az akkori ember elhitte ezt? Volt, aki igen, mivel azonban nem az az Öröm és szabadulás jött, amit vártak, – hiszen általában mindig földi dolgokat reméltek az Istentől – így sokan vagy csalódtak, vagy tovább várakoztak, hogy a majd a Messiás beteljesíti a reményüket, azt gondolva, hogy a Messiás majd beteljesíti a földi reményeiket.
Amikor János megjelenik a pusztában azt küldetést kapta az Úrtól, hogy előkészítse e népet a Messiás fogadására. Nem azért kérdezteti meg, hogy „Te vagy-e az, vagy mást várjunk?”, mert kételkedett vele kapcsolatban. Hanem a környezete az, akiknek még egyszer megerősítést ad és elküldi őket Jézushoz. Igen, Ő az Isten Báránya. Ő az, aki elkezdte a szabadítást, a gyógyítást, az üdvözítést.
Ez ma is így van. Különösen, amikor papjaink rámutatnak Jézusra, és azt hirdetik a szószékről. Jézushoz forduljatok, Ő a megoldás mindenre az életünkben. Tőle kell tanulnunk, Ő a mintaképünk, Neki mondhatunk el mindent és velünk marad minden örömünkben és nehézségünkben. Mi vagyunk, akikben a kétely megszületik, hogy ami történik, velünk arról az Isten nem tud semmit, sőt látszólag nem is érdekli, mert ha érdekelné, akkor (meggyógyítana, nem veszíteném el a munkámat, nem lennék lelki szárazságban). Nyilván ezeknek van reális alapjuk, különben a kísértő nem tudná felerősíteni bennünk ezeket a hangokat. Ilyenkor erős a kísértés, hogy máshol keressük a szabadulást és a vigasztalást és nem Istennél. Megvan a kísértés, hogy kételkedni kezdünk: Te vagy-e Az? Te vagy-e az a szabadító, akit várok? Te vagy-e az, akit Istenemnek hívlak. De jól meg kell értenünk. Nem csakúgy örömről beszél és szabadításról, hanem Úr szerinti örömről és szabadításról. Arról a teljes örömről, amit meg akar adni nekünk. Aminek a kóstolóját már most megízlelteti velünk ebben az életben. Ez nem olcsó vigasz, hogy most ki kell bírnunk a jelen élet viszontagságait. Ahhoz, hogy az ő ajándékait, sőt ŐT magát be tudjuk fogadni, meg kell tisztulnunk. Egy lelki tisztuláson és belső átalakuláson kell átmennünk. Ez az átalakulás, amely radikálisan, a saját életkörülményeink között, megközelíti és megéli Jézus Krisztushoz való hasonulást. Hogy az legyen számunkra a legfontosabb, ami az Atya akarata. És az Atya akarata Jézusban mutatkozott meg teljesen. Elénk élte Jézus, hogyan kell élni. Ezért nagyon fontos a szentírás naponkénti olvasása és a róla való gondolkodás és elmélkedés, hogy elérkezzen hozzánk, a szívünkbe is, nemcsak az értelmünkbe, mit és hogyan tett Jézus.
Isten segítőket is adott a szentíráson kívül, hogy megértsük, mit kíván. Saját lelkiismeretünk hangját, Lelki vezető segítségét, barátaink és ismerőseink jó tanácsait. Mégis minden segítség ellenére elhomályosodhat bennünk, mit kell tennünk. Ilyenkor természetes, hogy megkérdezzük; egy váratlan helyzetben, egy döntés előtt… Uram, Te vagy az? Hogyan kell viselkednem ebben és ebben a helyzetben? Az ima szárazságában?
De fontos, hogy a kérdésünk mögött, ne a bizalmatlanság legyen (Isten nem törődik velünk), hanem a bizalom és a párbeszéd Isten felé. Igen kérdezzünk rá magunkban. Te vagy-e az Istenem, aki most ebben a helyzetben, ebben az emberben jössz felém? Mit akarsz mondani általa? Maradjunk az ima, a párbeszéd lelkületében Istennel minden tekintetben és Isten válaszolni fog nekünk. De ha háborgunk, ha gőgösen a másokat hibáztatunk, akkor ne csodálkozzunk, hogy vihar lesz bennünk. A változás, a tisztulás, az Isten békéje, most és különösen karácsonykor csak akkor érkezik el hozzánk, ha őszintén keressük, Őt. Tehát keressük, hogy nekünk személyesen hogyan kell változnunk, azt hogy hogyan tudunk mélységes imabarátságba kerülni Istennel. Kérjük Tőle a szív békéjét, nemcsak most ebben az advent időben, hanem életünk mindennapján.