Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.” (Mt 3,1-12)
„A Pusztában kiáltónak a szava.” Ha katolikusan gondolkodunk, akkor az Úr tetteivel és kinyilatkoztatásaival kapcsolatban hozzá vagyunk szokva a paradoxonhoz. Nekünk, Pálos Nővéreknek úgy érzem, „A Pusztában kiáltónak a szava” többet mond, mint egy civil embernek vagy a pasztorációban dolgozó szerzetesnek. Mivel az életünk jelentős részét az ima teszi ki, így talán mélyebben értjük a puszta fogalmát.
De különös, hogy az Úr nem a forgalmas Jeruzsálemet választja Keresztelő Jánosnak tanúsága helyéül, hanem a pusztát. Ez szinte érthetetlen, hogy az örökké tevékeny és mások figyelmét felhívni akaró ember, hívást kap a pusztába. Mert az evangélium szerint az emberek tódultak Jánoshoz a pusztába. Még a magukat igaznak tartók is.
És nemcsak Jánost hívta ki a pusztába, hanem mindenkit, aki meg akarta változtatni az életét. Aki találkozni akart Istennel. És ma is így van. Hiszen a szentmisében (ez a advent II. vasárnapjának az evangéliuma) élővé hozzánk szólóvá válik a Szentírás. És most ezen a vasárnapon minket is megtérésre hív. Készíteni az utat az érkező Úr előtt. A „Pusztában való kiáltásra”, amelyet magunk felé és mások felé is kell kiáltanunk, kell lennie egy válasznak is. És ez a következő:
Térjetek meg!
Ezt már százszor hallottuk. Olyan unalmas. Isten nem tud mást mondani? Csak folyton borzolja és nyugtalanítja a lelkünket? Miért hangzik el ez évről-évre, sőt szinte napról-napra is, ez a felhívás?
Amikor egy Mester azt akarja, hogy a tanítványa elsajátítsa a tudományát, sokszor elmondja ugyanazt és a tanítvány mégsem veszi ezt zokon. Mert el akarja sajátítani azt a valamit, amitől, több, jobb, hasznosabb, lehet. Sőt jó esetben a többi emberért is szeretne valamit tenni. A megtérésre való hívás egy lényegi belső átalakulásra hív meg. És a jó hír az, hogy Isten soha nem tart minket reménytelen eseteknek és fejlődésre képteleneknek. Azért mondja, térjetek meg, mert szeret minket és a fejlődésünket akarja. Mert aki nem törekszik a fejlődésre az visszafejlődik. Ha nem törekszem, hogy odafigyelve imádkozzam akkor egy idő után már nem is fogok imádkozni. Ha nem igyekszem, hogy magamat leküzdve kedvesebb legyek másokhoz, egy idő után elviselhetetlen leszek a környezetem számára.
Elgondolkoztam, hogy mi emberek mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy szélsőségesen gondolkozzunk. És arra is, hogy mennyire azt gondoljuk, hogy azért nem térünk meg, mert nagyon nehéz, mert olyan erőfeszítést kíván az Úr, ami számunkra teljesíthetetlen. Holott csak lehet, hogy abban a pillanatban azt kívánja tőlünk, hogy segítsünk egy családtagunknak, vagy mondjuk el figyelmesen a Miatyánkot, vagy a rózsafüzért. Nem kellene elkezdeni a kicsi dolgokkal ebben az adventbe? Nem kellene megtennünk azt, amit éppen a hétköznapok sodornak elénk, minthogy eleve kijelentsük, nem vagyunk rá képesek?
„Térjetek meg” hívás, mindenkinek szól. Nem kellene elkezdeni ma? Akár kicsi, akár nagy, amit tennem kellene?