„Ex caritate ergo Deum, holocaustum esse pro peccatis hungaricis”
„Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért”
Nehéz szavakba és képekbe önteni azt, ami lélekből fakad, de Isten segítségével megpróbáljuk.

Lelkiségünk kontemplatív, engesztelő.
Más szemlélődő rendben is él az engesztelés gondolata – sőt talán az aktív közösségekben is -, nálunk azonban ez központi, annyira, hogy fogadalmat is teszünk az állandó engesztelésre.
Így egész életünk engeszteléssé válik (munkánk, áldozataink, nehézségeink, kísértéseink elviselése, sőt örömeink, pihenésünk,stb. is).
Mint Szent Pál mondja:
„Testemben kiegészítem,
ami Krisztus szenvedéséből hiányzik,
testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)
Engesztelésünk az Oltáriszentség szeretetéből és imádásából forrásozik.

„Egyedül az egyedüli Istennel.”
A Pálosok jelmondata:
„Egyedül az egyedüli Istennel.”
Egy örökfogadalmas nővér naponta két-két és fél órát tölt az Oltáriszentség előtt (képzésben lévőknek ez másfél-két óra). Egy óra, az úgynevezett engesztelő óra az irgalmasság órájában, mely közös, és még egy óra egyéni, egymást váltva, péntek éjszaka a matutinum után még fél óra közös. Így közösségünk egymást váltva jelenleg minden nap 8-9 órán keresztül áll őrt a Szentségi Jézus előtt, képviselve szenvedő, bűnbe süllyedt embertársainkat és esedezve értük, valamint erőt kérve munkában verejtékező nővértársaink és pálos testvéreink számára. Szentségimádásunk csendes jelenlét.

Engesztelő ima
Az engesztelő óra végén kitárt karral elmondjuk az engesztelő imát.
Rendi szabályzatunk erről így ír:
„A nővérek az emberiség »Mózesei«, akik kitárt karral esdik le – Jézus Krisztus áldozatával egyesülten – a kegyelmet a világra.”
Engesztelő imánkat Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök úr hagyta jóvá 1996-ban.
A 2006-os imaév óta az egész országban imádkozzák, mivel ez került bele az azt meghirdető püspöki körlevélbe.

Az engesztelésről
Az engesztelés szeretetből ered. Szeretet Isten iránt, akit a bűn sért.
Aki engesztel, szeretné együttérzését kifejezni. Jézus szenvedését enyhíteni, mások helyett is szeretni Őt.
Az engesztelés azt jelenti:
hordozni a keresztet másokért.
Szeretet az emberek iránt.
Hiszen Isten mindenkit az üdvösségre rendelt. Kegyelmet kiesdeni számukra a megtéréshez, a kísértéseknek való ellenálláshoz.
Minden véletlen szenvedés, amit Isten akarata szerint elviselsz, másokért viseled el. Ez az ENGESZTELÉS.
Egyedül a Jézus Krisztus áldozatával egyesített ima, áldozat, vezeklés kegyelme az, amelynek semmilyen erő nem szabhat határt, eljut mindenhova, ahol szükség van rá, ahova Isten szánja.
Boldog Özséb, a pálosok alapítója is a tatárdúlásban megtépázott hazájáért vonult a remeteségbe. A pálosok kevésbé ismert jelmondata: “Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért.” (Ex caritate ergo Deum, holocaustum esse pro peccatis hungaricis.)
Fatimában a Szűzanya is igen sürgette az engesztelést, a bűnösökért vállalt áldozatot. „Sokan kerülnek a pokolba, mert nincs, aki imádkozna értük.”
Példaképeink az engesztelésben elsősorban:
Boldog Özséb és Árpádházi Szent Margit
a Fatimai látnokok; Boldog Jácinta és Ferenc
Engesztelési gyakorlataink főbb megnyilvánulásait a Szabály tartalmazza.