Boldog Özséb ünnepe előtt a fogadalom újításkor mondott néhány gondolat
Minden január 20-án a Pálos Nővérek egy kis liturgia keretében megerősítik a szerzetesi fogadalmaikat kitett Oltáriszentség előtt. Az elöljáró ilyenkor buzdító beszédet mond a Nővéreknek a Pálos Nővér hivatásról. Ennek szövegét az alábbiakban itt közlünk:
Szt. Ágoston regulája azzal a híres mondattal kezdődik. „Szeretett Testvéreim, legelőször is az Istent szeressétek, azután a felebarátot, mert ezek a nekünk adott legfőbb parancsok.”
Általában nem szívesen gondolkodunk a parancsokról vagy akár a fogadalmakról is, a szeretettel pedig még kevésbé tudjuk összefüggésbe hozni. Elvállalt kötelességeinknek van egy kicsit nyomást gyakorló érzete. Mivel a mai társadalmi gondolkodás és cselekvés, teljesen az élvezetekre van építve, ezért az idegenkedés lehet a parancsok, a fogadalmak, a szabályok, szokások iránt (persze nem kell, hogy így legyen). Azért is van minden évben legalább egy időszak fogadalom megújítás előtt, vagy az éves lelkigyakorlatunk alatt, amikor ránézünk arra, hogy hogyan állunk a szeretetnek azzal a bennünk levő fejlődésével, amire Jézus azt mondta, hogy akkor szeretjük Istent, ha megtesszük, amit parancsolt. A Szentek minden mondata és cselekedete hangsúlyos, ezért is olvassuk az életüket. B. Özsébnek (legalábbis neki tulajdonítják, hiszen tudjuk, hogy nem hagyott maga után semmi feljegyzést.) van a halála előtt egy mondata, amit az ágya köré gyűlt testvéreinek a lelkükre köt. (Igaz, ez csak egy elképzelt szöveg, de a lelkületét szépen kifejezi.) Azt mondja haldokolva, mintegy örökségül hagyva a testvérekre, hogy szeressék a Rendet, szeressék a reguláját, szeressék a közös élet gyakorlatait, szeressék fogadalmaikat, különösen a szent engedelmességet és szeressék egymást.
A Rend, a saját közösségek szeretete, a regula szeretete nem merül ki abban, hogy szép érzéseim vannak és lelkesedem a közösség iránt. Ezeket a pozitív érzéseket megkaphatjuk Istentől, de nem ez a fokmérője. Jó, ha van a szívemben érezhető szeretet, ez engem is lendíthet és lelkesíthet. De a szeretetet az akaratban rejtette el az Isten, vagyis, ha megteszem a kötelességeimet a közösség felé, ha igyekszem megtartani a szabályzatunkat, a regulánkat, akkor szeretem az Istent. És Isten, ha jónak látja, akkor segít engem érzésekkel is, hogy könnyebb legyen megtennem azt, amit előzőleg Ő sugallt és én válaszoltam rá azzal, hogy a fogadalmat letettem. Amikor B. Özséb a köré gyűlt testvéreknek lelkükre köti, mit szeressenek, megadja a főbb szempontokat arra, hogy gyakorlatban hogyan viszonozhatják Isten nagy szeretetét irántuk. És hogy ne legyen bizonytalanság abban, mit is kíván tőlünk Isten, ezért sorolja fel. Szeressétek a saját közösségeteket, a nektek adott szabályokat, a fogadalmaitokat, különösen az engedelmességet, a közös élet gyakorlatait és egymást. „Nem arra kaptunk parancsot, hogy ne szeressünk, hanem válogassuk meg, mit szeretünk” – mondja Szt. Ágoston.
Miért mondom ezeket? Mert a szeretetről, a szeretettel betartott dolgainkról, amire fogadalmat is teszünk, azt hisszük, hogy jár hozzá a jóérzés és megelégedettség. Pedig ezek másodlagos dolgok. A fokmérője, hogy amit fogadtam Istennek a fogadalom napján, az akkor hozott döntésem volt, nem pedig a most érzett kedvetlenségem vagy nehézségeim, és az sem, ha most feldobottnak érzem magam. Azért is erősítjük meg minden évben, azért is fújjuk le róla a szürke megszokottság porát, mert az Isten elhelyezte a szívünkben az Ő szeretetét és az érintetlen ott a mélyben /lelkünk mélyén/, amellyel meg tudjuk tenni, amit megfogadtunk.
Tehát igenis teljesítem Isten iránt a szeretetet, ha amit megfogadtam, azt igyekszem megtartani. És Ő észrevétlenül megajándékoz engem az Ő békéjével és a lelki szabadsággal. És ezen meggondolás szerint a szeretet nem (csak) érzelem, hanem elhatározás dolga. Döntést hozok arról, hogy így akarom szeretni Istent, ezen a helyen, ezek között a körülmények között, ezekkel a nővérekkel. Ha még nem hoztam meg ezt a döntést akkor még sok kísértés lesz előttem, mert mindig hátra fogok nézni, és vissza felé fogok vágyódni.
Ma, amikor különösen is, ránézzünk arra a szeretetre, amit Isten elrejtett a szívünkben, hogy amit fogadtunk, azt megtegyük. Hogy fontos legyen a közösség szeretete, a szabály szeretete, a közös gyakorlatok szeretete, a fogadalmak szeretete és az egymás iránti szeretet. Most, amikor Jézus elé térdelünk, hogy megújítsuk a fogadalmainkat, kérjük tőle (hiszen Ő azt mondta, aki kér az kap), a természetfeletti szeretet ajándékát, amely a tettekben kézzel foghatóan mutatkozik meg azzal, hogy megtesszük, amit megfogadtunk. A szeretet az, amely segít felülemelkedni minden ellenérzésünk, ellenszenvünk, lázadásunk, tunyaságunk, hangulatingadozásaink fölé.
