Remete Szent Pál gazdag thébai családból származott, 228 körül született. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és egyedüli örökösként – nővére már férjnél volt – nagy vagyon birtokosa lett.

249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik – megtörve a kínzásoktól – megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég érősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt – eszményi rejtekhely.

Isten pedig menekülésében megérintette a fiatal Pált: úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában).

A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót. Egy barokk-kori festményen a hollót egy angyal vezeti selyemszalagon – az Isten gondviselő jóságára utalva ezzel.

Életéről tudunk sokkal többet. Néhány mozzanatra azonban következtetni lehet. Ismerve a remeték életmódját, feltételezhetjük, hogy Remete Szent Pál körül kialakult egy laza közösség. Nem éltek közösségi életet, talán csak az istentiszteletre gyűltek össze – mégis: a pálosok “lelki elődei” lehetnek.

Ezt látszik megerősíteni Vörös Győző régész felfedezése is. Az egyiptomi pusztaságban, ahol a hagyomány szerint Remete Szent Pál élt, hatalmas monostor épült. A történelmi viharok során elpusztult, de a XVIII. században újjáépítve ismét benépesült. Szent Antal Reguláját követő szerzetesek lakják. P. Joachim Dembicki OSPPE, lengyel pálos atya járt ott, az ő beszámolójából idézek:

Thébai szent Pál kolostorához, vagyis Dair Anba Bulához a Qualialah hegy északi oldalának legkanyargósabb útja vezet. Helyes, hogy ez a kolostor puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a fiatal, gazdag ember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot… Nem kevésbé bűvöltek el rendünk Pátriárkájának életéről és haláláról beszélő emlékek és ereklyék: a barlang, (az itteni szerzetesek állítása szerint) a Szent földi maradványait őrző márvány szarkofág, Szent Pál ikonja, vízforrás, amelyből a Szent merített, vagy a kis pálma-oázis a kolostor belsejében. A szerzetesek beszélnek a hollókról is, amelyek gyakran megjelennek, és amelyek a környező sziklás hegyekben fészkelnek.

P. Joachim Dembicki OSPPE, lengyel pálos atya

Remete Szent Pál életéből talán a legismertebb jelenet, amikor Remete Szent Antal meglátogatta. Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal többnapi vándorlás után megtalálta a 113 éves Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek. Beszélgetésük alatt megérkezett a holló, aki most nem fél, hanem egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, aki így gondoskodik szolgáiról.

Az átimádkozott éjszaka után Pál kérte Antalt, hozza el Szent Athanáz püspök köpenyét. Antal sietve útra kelt, de amikor visszafelé tartott, érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint látta Szent Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.

Sietve tette meg a hátralévő utat. Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. Beburkolta testét a Szent Athanáztól kapott köpenybe, Pál pálmalevélből készített ruháját megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta), majd a szent testét eltemette abba a mélyedésbe, amit két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki. Első Remete Szent Pál halálának éve 341.

Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a minden remeték Fejedelmének és Mesterének szent barlangjához, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott. Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált tetemét pedig 1169-ben Konstantinápolyba szállították:

Sok-sok esztendő elmúltával… Emánuel, konstantinápolyi császár… elhatározta, hogy ennek az idős szentnek (Remete Szent Pálnak)…oszlásnak nem indult testét pedig az említett helyről, ahol Szent Antal a vadállatok ásta gödörben elhantolta, a császári székvárosba, tudniillik Konstantinápolyba viteti, és az általa alapított Periblepta, azaz a Megcsodált Mária szent egyházába elhelyezteti. Fejét azonban…Rómába vitték.

Szent Jeromos, Sophronius Eusebius Hieronymus

Sokáig itt is maradt a test a szerzetesek gondozásában, három ujja pedig a cluny-i apátságba kerül, még 1240 előtt.

Fejét innen (Konstantinápolyból) Rómába vitték, ahonnan IV. Károly császár Prágába vitte. Innen Karlštein várába került a szent ereklye.

Szent Atanáz, Alexandriai Szent Atanáz vagy Nagy Szent Atanáz, görögösen Athanasziosz

1240-ben Szent Pál ereklyéje Velencébe került:

Az Úr megtestesülésének 1240-ik esztendejében, IX. Gergely pápasága és II. Frigyes római császár alatt, Szent Pál csodáinak híre elterjedt, egy bizonyos férfi, az előkelő Jacobus Lorenzo, velencei polgár Velence kikötőjéből Konstantinápolyba ment. Ott Péter testvérnél, az apátnál, és a Megcsodált Szűz Mária kolostor szerzeteseinél okleveles óvadék alatt, ékes stílussal, csodálatos mondatokkal, ügyes beszéddel, nem üres ígéretekkel, szerfelett óhajtott kívánságával elérte, hogy Szent Pál ereklyéit neki adják, amelyeket ujjongó örömmel vitt magával Velencébe, s a Szent Julián tiszteletére szentelt templomban nagy tisztelettel elhelyezte, ahol a nép is a neki kijáró tisztelettel vette körül.

Szent Jeromos, Sophronius Eusebius Hieronymus

A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. Indulása előtt Boldog P. Lukács márianosztrai perjel megjövendölte a győzelmet (az ennek emlékét őrző fa a török hódoltság idején pusztult el):

Ó legyőzhetetlen fejedelem!, erősen bízok az Úrban, mert imád kétség kívül meghallgatást nyer, és fogadalmi ajándékodat, amit kívánsz, megszerzed.

Boldog P. Lukács, márianosztrai perjel

1381. október 4. éjszaka Velencéből átszállítják Szent Pál testét Budára. A Velencéből való elszállítás titokban történt, hogy a nép ne próbálja azt megakadályozni. Néhány csont azonban Velencében maradt ereklyeként. 1999-ben ebből küldött egy-egy darabot a velencei pátriárka a budapesti pálos kolostornak, és a lengyel pálos atyáknak.

Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én.

II. Lajos 1523-ban ígéretet kapott a cseh uraktól arra nézve, hogy a Karlstein várában féltve őrzött fej-ereklyét kiadják a magyaroknak. 1523. május 25-én illesztették össze a fejet és a testet Budaszentlőrincen.

A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.

Ide illik, Remete Szent Pál életének végére a Pálos Rend címerének magyarázata: a pálma ruhát és táplálékot nyújtott Szent Pálnak; a holló mindennap fél cipót hozott; a két oroszlán pedig a sírt ásta meg (és mint királyi állatok, jelenlétükkel jelzik Szent Pál nagyságát). Ezért szerepelnek ezek az elemek a pálos címerben – mindegyik Isten gondviselő szeretetéről tanúskodik.

Forrás: Magyar Pálos Rend (www.palosrend.hu)