Szerzetesközösségünk alapításának 25. évfordulójára emlékeztünk

Boldog a nép, amely tud ünnepelni, és Arcod fényében járhat Uram!”
/ 88. Zsoltár 16. v./

25_év02Isten azt akarja, hogy emlékezzünk mit tett Ő értünk és erre csak a hála és a még nagyobb odaadás, lehet a válasz.

2015. szeptember 8.-án emlékeztünk szerzetesközösségünk alapítására, amely 25 évvel ezelőtt történt Márianosztrán.

Erdőkürtön a Magyarok Nagyasszonya Monostorban ünnepeltünk szűk körben, Dr. Beer Miklós Váci megyéspüspök atyával (Ő celebrálta az ünnepi szentmisét) és a Magyar Pálos Rend tagjaival élükön Csóka János tartományfőnök atyával.

25_év11

A résztvevőknek lehetőségük nyílt a közösség történetének leírásába, a Monostor történetébe és a fényképalbumokat betekinteni. A vidám beszélgetés ízesebbé tette a szerény Agapét amely, az épülő kerengőn folyt.

Közösségünk jelenlegi elöljárója, Dr. Gádoros Atala Mária Benedikta anya emlékezett vissza a 25 év eseményeire, küzdelmeire, örömeire és Isten csodálatos segítségére, melyet több ízben is megtapasztaltunk.

Közösségünket Csipke Rózsa Mária Margit örökfogadalmas vizitációs nővér alapította Márianosztrán pálos lelkiség szerint Esztergomi Boldog Özséb Engesztelő Nővérei néven. Az induláshoz az engedélyt 1990 tavaszán adta meg Dr. Paskai László bíboros úr.

25_év16

Hely hiányában csak szeptemberben tudott indulni a közös élet. Az alapító ünnepélyes szentmise szeptember 8.-án volt Márianosztrán.

Margit anya 14 éves korától, Árpád házi Szent Margit életét megismerve, engesztelő szerzetesi hivatást érzett, de az ismert okok miatt /szerzetesrendek működésének betiltása 1950-ben/ csak 1978-ban, a titokban megismert Vizitációs Rendbe tudott belépni Varsóban, ahol 1985-ben örökfogadalmat is tett. Később, bár nagyon szerette rendjét, mivel úgy érezte, hogy abban az engesztelés karizmáját nem tudja teljesen megélni, keresgélni kezdett. 1989-ben megismerkedett a Pálos Rend lelkiségével /amely már akkor újra indulhatott/,s úgy látta, ez az, amit keresett, itt kell lépnie, hiszen Esztergomi Boldog Özséb a tatárdúlás után hazájáért vonult a pilisi remeteségbe engesztelni ,majd összegyűjtve a remetéket, alapította a Pálos Rendet.

25_év19

A Vizitációs Rendtől megkapta az engedélyt, majd az egyházjogi előírás szerint, három év múlva, 1993. április 18-án letette új közösségében az örökfogadalmat Pécsett, Máthé Péter pálos tartományfőnök atya kezébe, mint Irgalmas Jézusról nevezett Mária Margit nővér.

1990. december 20-i dátummal a közösséget Dr. Paskai László bíboros úr a mindenkori pálos tartományfőnök lelki irányítása alá helyezte.

25_év24

1991. január 20-án volt az első beöltözés, amikor három jelölt vette fel a fehér habitust.

1991. október 1.-én sajnos a további fejlődés érdekében kénytelenek voltunk Márianosztráról szerzetségünk bölcsőjéből, elköltözni. Dr. Váradi József atya (Nyíregyházi főesperes, később püspöki helynök) segítségével Kálmánházára költöztünk. Mivel ez az épület is kicsi volt és több szempontból is alkalmatlan, nekivágtunk nagy hittel alkalmas telek keresésének, Monostor építése céljából, noha alig volt anyagi hátterünk így a gondviselésre hagyatkoztunk.

25_év29

1992. december elején sikerült megfelelő területet találnunk a Nógrád megyei Erdőkürtön és lassan elkezdődtek a munkák.

A monostor alapkőletételére 1995. október 8-án került sor. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk az építkezést, eladtuk lakásainkat, kaptunk támogatást német segélyszervezetektől és egy amerikai alapítványtól. Segítettek magyar magánszemélyek és igen sokat jólelkű vállalkozók. Sokat dolgoztak a közösség nővérei is. Az építkezés nagyon lassan haladt, anyagiak hiányában. Beköltözni csak 1998 novemberében tudtunk a még nem befejezett épületbe, ekkor már hatan voltunk a közösségben.

25_év30Az évek során nagyon sok munkával és áldozattal épült fel Monostorunk, amelyet a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt fel Keszthelyi Ferenc az akkori Váci megyéspüspök atya 1999. október 8.-án.

Minden nehézség ellenére elejétől kezdve éltük szerzetesi életünket.(zsolozsma, szentségimádás…)

2003. július 2-án meglátogatott minket a magyar pálos tartományfőnök atya kíséretében a generális atya vikáriusa azzal a megbízatással, beszélje meg velünk, közelebbi kapcsolatba akarunk-e kerülni a Pálos renddel? Az alapító elöljárónk örömmel igent mondott. Elmondta a vikárius atya, hogy igen hiányolja a Rend a női, imádkozó ágat, amely az ő nehéz pasztorációs munkájukat támogatja. Minden nagyobb szerzetesrendnek van női ága, csak a pálosoknak nincs.

Így a Pálos Rend, egyházjogi státuszában változatlan, szervezetileg független, csak lelki kapcsolatban levő női ága lettünk. A Közösség neve is megváltozott, Első Remete Szent Pál Monasztikus Nővérei /Moniales Sancti Pauli Primi Eremitae MSPPE / lett a közösség elnevezése, ezzel is hasonulva a Pálos Rendhez.

25_év41Sajnos nagyon szeretett alapító anyánk Csipke Rózsa Mária Margit, 2005. augusztus 26-án súlyos betegségben elhunyt, magához szólította az Úr. Reméljük, ott még többet tud tenni értünk.

Mivel Isten segítségével közösségünk létszáma növekedik, – Jelenleg már 12–en vagyunk – ezért szükségessé vált a Monostor bővítése.  Ennek munkálatai 2015. február 3.-án kezdődtek el. Sokévi takarékosság után, Isten segítő kegyelmében bízva – amelyet alapításunk kezdete óta folyamatosan tapasztalunk – mertünk neki vágni a munkának.

Nagyon sok mindenről lehetne még írni a 25 év örömeiről és küzdelmeiről. Aki életünkről szeretne még bővebben olvasni, az megteheti honlapunkon.

csop02