Egyéb

Hivatás és küldetés

Hivatást tisztázó lelkigyakorlat összefoglalás Isten nagy ajándékából és irgalmából április végétől – október végéig 4 napos hivatást tisztázó lelkigyakorlaton vehettek részt azok a lányok, akik erre indítást éreztek, hogy segítsünk nekik felfedezni a szívükben megszólaló vágyat, ami Jézus követésére ösztönözte…

Advent

Krisztust várták a régiek. Kívánták megtestesülését. Krisztust várjuk mi is, kívánjuk lelkünkben való kialakulását, azon kívül várjuk eljövetelét a világ végén. A régi adventben Krisztus várták testben. Míg Ő nem jött a szívek fagyosak voltak, hidegek és elborultak és fölemelte…

Mária Ágnes nővér fogadalom tétele Jézus Szíve főünnepén

Mária Ágnes nővérünk ezen a kegyelmekben gazdag napon megerősítette és határozottan kimondta Jézusnak azt az Igent, ami Őt a közösségünkbe hozta 2015–ben. Félénken, de határozottan elindult azon az úton, ami Jézus Krisztus szorosabb követésére vezet. Akkor ezt még nem tudta…

Engesztelőknek nagyböjtre – 2018

OSTROMLOTT  EMBER   „Odajött hozzá a kísértő és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy…. De Ő ezt válaszolta, Írva van….” (Mt 4,3-4.)   Kedves Engesztelő Testvérek!             Valamennyiünk életéhez hozzátartozik az az élettapasztalat, hogy kísértéseket szenvedünk. A szerzetesek ezt…

Örökfogadalmat ünnepeltek a pálos nővérek

November 21-én, Szűz Mária bemutatásának ünnepén Kelemen Éva Mária Erzsébet nővér örökre elköteleződött a pálos nővérek közösségében. Az ünnepi szentmisét Csóka János pálos tartományfőnök vezette a nővérek erdőkürti monostorában. Vas Mónika Mária Teréz MSPPE elöljáró tájékoztatta szerkesztőségünket. „Eljegyezlek magamnak örökre… …